Vonalak rendszere A festéket vastagon a vászonra felhordva alakítom ki a vászon síkjából erőteljesen kiemelkedő, plasztikus formákat: a festékhurkákat, előtérbe helyezve ezáltal a festék anyagszerűségét, fényét, sűrűségét. Ezek, mint vonalak, vonalrendszerek, legtöbb munkám teljes felületét beborítják, egyfajta hanggá, vagy nyelvvé váltak számomra. A geometrikus absztrakcióval és a konkrét művészettel rokon vonások 2000 óta követhetőek nyomon egyszerűségre, formai redukcióra törekvő munkáimban. A geometrikus alapelemek, egyszerű formák használata és azok transzformációi a tervszerű festészet vonulatával is kapcsolatot jelentenek. Az önálló munkák mellett egyes témák kibontása sorozatok megfestését igényli, de gyakoriak a kép-párok is. Egy-egy munkát távolabbról szemlélve érzékelhetővé válik egy vibráló optikai hatás, melyet a párhuzamos, geometrikus alakzatokká rendezett, strukturált vonalakon megcsillanó fény és a vászonra vetett árnyékuk váltakozása eredményez. Az eltérő irányú vonalcsoportok alkotta képmezők elő- és háttérbe kerülése sajátos, képen belüli térélményt hoz létre. A változó nézőpontú szemlélés során más és más képi elem válik hangsúlyossá, vagy akár a látszólagos mozgás élményét is tapasztalhatjuk, így módom nyílik többféle minőség egyszerre való ábrázolására. A hurkák képezte vonalak együtt egységes felületként értelmezhetőek, ám közelről szemlélve az egyenként felrakott vonalak őrzik a festék felhordásához használt eszköz - festőiséget képviselő - nyomait, érzékeny rezdüléseit, így kapnak organikus jelleget. A valódi fény és árnyék látványalkotó szerepét kihasználva hozom létre ezt a síkból kilépő faktúrát. A vastag festékhurkák a kép felületét elemelik a vászontól, de mivel nem fedik be teljesen a vásznat, a kép felülete lebegni kezd: a festékhurkák és az általuk létrehozott felület egyszerre testi és megfoghatatlan. Ez a többrétűség a léptékek közötti párhuzam és más lényegi kérdések felvetését is lehetővé teszi. Az egy, az egység, az egy és több viszonya, a számosság kérdésköre és az ezekhez kapcsolódó kompozíciós problémák foglalkoztattak a 2005-ben a "Vágy az egyre" című képcsoport elkészítésekor. Az ugyanebben az évben elkészített "Dobókocka" sorozat e téma relief-szerű megfogalmazását jelentette. A különösen fontossá vált, festékhurkás technika kínálta kifejezés lehetőségeit árnyaltabbá tette az időről időre történő kitekintés, eltávolodás, más technikákkal való kísérletezés. Az egység és annak felbomlása, az egész és rész viszonya, a szétválás helye és ideje szolgált témául a 2006-ban elkészített "Elágazások" képcsoportban. Egyes alakzatok, képmezők a párhuzamos vonalak eltérő irányával különülnek el, ám ez nem jár együtt feltétlenül a vonalak megszakításával: elérhető pusztán a vonalak irányának megváltoztatásával. Ennek az elvnek a felhasználásával készültek el a "Tisztelet a nyolcszögnek" (2007) sorozat darabjai. A struktúra, forma, méret, sík- és térbeli viszonyulások, mint képi szerveződések lehetőségeinek körüljárása más anyagokkal való kísérletezéseken keresztül fa elemekből összeépített doboz-képek létrejöttét is eredményezte, ugyanennek a sorozatnak a részeként. Az "L-projekt" (2008) sorozatban két, egymással tükörszimmetriát alkotó alapdarabbal dolgozom. A tükrözéssel, eltolással és elforgatással összeillesztett elemekből nagyméretű kompozíciókat építek, melyek a variabilitáson, a ritmikus struktúrán és a játékosságon alapszanak. Az elemek összeillesztésének az elve a folytonosság: az egyik elemből kifutó párhuzamos vonalak a másik elemben folytatódnak. A vonalak egyes esetekben körbeérnek, de nem kör alakban - mintegy elrejtve a kört. Máskor az összeillesztések során kialakult vonalrendszereken különböző formák szűrődnek át, illetve maga a mű is kiléphet a hagyományos négyszög formából, lyukas, de akár aszimmetrikus kompozíciók megalkotására is lehetőséget nyújtva. Forgó Árpád